emelőkosaras mesék

Emelőkosaras mesék

Jövőbeli vízió és visszaemlékezés.

Az alábbi írás cselekménye valamikor a 2040-as években fog megtörténni. Csaba nagypapa a kemence mellett ülve mesél az unokáinak (vagy a dédunokáinak?) a régi időkről, fiatalságáról, munkájáról és megtapasztalásairól.

I.fejezet


Generációk

A kemence körül ültek. A két kicsi szempár rászegeződött a nagypapára és nemcsak a kellemes meleg fűtötte át őket, hanem az őszinte gyermeki kíváncsiság is, ami csak lassan huny ki az emberből, ahogy felnőve belefásul a világba.

Az ópusztaszeri tanya - metszet a 2010-es évekből
Az ópusztaszeri tanya - metszet a 2010-es évekből

Szerettek a tanyán. Talán nem minden generáció örökölte ezt, hiszen a favágó gyermekeit a városi nyüzsgés forgataga és vibrálása kötötte le, de az unokákra visszahatott az ősök tanyasi életformájának békésebb és kevésbé stresszes életformája, mely oly jellemző volt összes felmenőjük életére.

A nagyapa szülei és nagyszülei sokadíziglen földműves emberek voltak, annak minden szépségével és kihívásával egyetemben. Sosem volt sok pénzük, de kemény munka árán, még a legszűkösebb időkben is volt mit enni és a kályhára tenni.

Pedig az 1900-as évek bőven tartogatott szűkös esztendőket, hiszen nemcsak a két világháború, hanem az odavezető út és az azt követő időszak is megkövetelte a maga igazságtalanságait és adó, vagy egyéb lehetetlen dologra hivatkozva vette el a keményen dolgozó parasztoktól munkájuk és termőfáik gyümölcsét.

Nagyapa te szerettél tanulni?
Nagyapa te szerettél tanulni?

Ezek a 2030-as évek is meghozzák a maguk kihívásait, az élet most sem könnyebb, a világot sújtó globális káosz ugyan csillapodóban van, de a tömegek csak lassan és fokozatosan ébrednek fel hosszú álmukból, ami így erősen megosztja az emberiséget a tisztábban látók és a még hagyományosan látókra. A hatalmas technikai fejlődés ellenére a boldogság mára sem lett automatikusan elérhető és megvásárolható árucikk. Szellemi kiegyensúlyozottságra van szükség hozzá, ami egyre nagyobb embertömegek számára válik nyilvánvalóvá, akik belátják, hogy a megfelelő módon kell használniuk a világot ahhoz, hogy az rendeltetésszerűen működjön.
A boldog (és némiképp tudatlan) 1970-es -'80-as években, Csaba papa fiatalkorában, ennek az ébredésnek se híre se hamva nem volt.

  • Nagyapa te szerettél tanulni?- kérdezte az egyik csillogó szemű kisunoka.

Mit lehet erre felelni?

  • Tudod kicsim, én nem voltam a legjobb tanuló. Úgy mondhatnám, hogy átlagos. Eljártam iskolába mert ezt kellett tennem és így utólag azt mondhatom hogy arra akkor szükség volt. Talán a tantárgyak azok amik nem hozták ki belőlem a maximumot, mert ami nem érdekelt azt nem tudtam megtanulni. Nektek most sokkal könnyebb mert azt tanulhatjátok amihez érzéketek van és ez nem volt mindig így. Régen mindenkinek ugyanazt kellett megtanulni akkor is ha semmi érzéke nem volt hozzá és semmi nem érdekelte belőle. Olyan ez, mintha most azt mondanánk hogy mindenki tanuljon meg sütni és főzni miközben tudjuk hogy nincs hozzá mindenkinek érzéke.
  • Hogy érted nagyapa hogy nincs hozzá érzéke?
  • Úgy hogy van amikor valakinek könnyen megy valami és van akinek nagyon nehezen hiszem nem vagyunk egyformák. Gondold meg Merse. Ha neked rajzolni kellene, mert valamilyen szinten tudod hogy milyen vagy rajzból és azt is tudod hogy akárhogy erőlteted, nem sikerül hogy azok a vonalak felismerhetővé tegyenek bármit is amit le akarsz rajzolni. Nincs hozzá érzéked.
  • Igen, Merse nagyon csúnyán rajzol- vágott közbe a kis Brigi
  • Ez nem lényeg Brigi. Inkább azt nézzük, hogy Merse miben jó. Például gyönyörűen tud zongorázni, mert ahhoz viszont már van érzéke. Nekem sose volt egyikhez sem. Amihez talán volt érzékem az gépeket kezelni, használni. Mert ebben sem vagyunk egyformák, ebben sem mindenki jó.
  • És mikor tudtad meg hogy neked van érzéked favágónak lenni?
  • Tudjátok ez nagyon érdekes, mert én nem favágó voltam. Csak favágókat vittem fel a kosaras kocsival, és együtt alkottunk egy csapatot. Eleinte amikor ekkora voltam mint ti, nagyon haragudtam a favágókra és nem értettem meg hogy miért kell egy fát kivágni. Nagyon sajnáltam a fákat és mérges voltam mindazokra akik bántották a fákat. Azért ez nagyon érdekes! Úgy vettem észre az évek során, hogy ha valaki nem ért meg valamit, akkor később úgy fogja megérteni, hogy szembesült azzal a dologgal, amit nem értett meg. Én úgy szembesültem ezzel, hogy egy olyan céghez kerültem, akik favágással foglalkoztak és gépet kezelni vettek fel. Ezzel a géppel aztán vágni kellett a fákat
  • Mekkora voltál akkor?
  • Még egyikőtök szülei sem éltek akkor. 1990- ben kezdődött.
Tisza Gyöngye diszkó a '80-as évek Amerikája
Tisza Gyöngye diszkó a '80-as évek Amerikája
Csaba a kőolajiparban is dolgozott az NKFV Algyői üzemében
Csaba a kőolajiparban is dolgozott az NKFV Algyői üzemében

A nagyapa ekkor eltűnődött és visszagondol arra az időre, amikor boldog fiatalkori bohémságai éppen leáldoztak az 1980- as évek vége felé. A nagyapa fiatal és lelkes bulizó volt, aki számára a hétköznapok csak azt a szerepet töltötték be, hogy elhozzák a hétvégét és a barátaival, a haverokkal végre diszkóba, házibuliba mehessen
A merengés átúszott az első napokra, amikor megismerte későbbi munkaadóját és barátját Elemért, aki gépet bérelt egy fanyesési munkához. Csaba papa ekkoriban az NKFV-nél dolgozott egy emelőkosaras kocsin, ami állandó meghibásodásokkal küszködött. Nem volt öreg gép, mégis mindig történt vele valami műszaki baj. Persze a papa is fiatal volt, nem sok tapasztalattal bírt abban, hogy egy járművet hogyan kell folyamatosan jól karbantartani. Lehet, hogy az autónak is van lelke, de az biztos, hogy ő nem tudott ezekkel a lelkekkel kommunikálni.

Skoda Liaz alvázra szerelt MP 20 tipusú Csehszlovák emelőkosaras kocsi. A kőolajnál egy ilyen rakoncátlankodott Csaba alatt
Skoda Liaz alvázra szerelt MP 20 tipusú Csehszlovák emelőkosaras kocsi. A kőolajnál egy ilyen rakoncátlankodott Csaba alatt

A munkával kapcsolatban viszont egy nagyon fontos tanácsot kapott az egyik öreg sofőr kollégájától, aki azt mondta: 

  • Én, amikor náluk dolgozom, nem csak a fülkében ülök, hanem kiszállok és segítek nekik összeszedni a levágott gallyakat.
  • Nem magának kellett kezelni a gépet Sanyi bácsi?
  • Nem. Van érzékük hozzá, és fentről jobban látják hova kell tenni a kosarat. Úgyhogy én szinte csak gallyszedő voltam náluk. Még borravalót is adtak a nap végén.

Csabának ez volt a kulcsmondat: " Még borravalót is adtak..."
Semmi önzetlenség nem volt benne akkortájt, de lehetőségen felbuzdulva ő is kiszállt és segített a favágóknak. Meglett a borravaló is. Mellékhatásként pedig nagyon meg voltak vele elégedve. Elemér legközelebb is őt kérte.

Első nap a lombok között

A lombok között más a világ
A lombok között más a világ

Egyik alkalommal az augusztusi hőségben a Tiszaparti üdülő telepre kérték úgy, hogy éppen a görögországi nyaralásáról és nászútjáról tért haza. Még benne volt a bugi, a tenger illata, a pezsgő tengerparti forgatag, a hideg gyöngyöző sörök zamatos íze... Nagyon nem esett jól neki ez az elhívás, meg hát akkoriban nem kimagasló munkabírásáról volt nevezetes. Külön megtizedelte hozzáállását az a tény is, hogy Elemér felhívta őt a kosárba, mondván, hogy segítsen egy kicsit, mert most kevesen vannak ehhez a munkához. Későbbi főnöke viharos munkatempójáról volt hírhedt, ami közel volt a kapkodás és a jó ütemű haladás határmezsgyéjéhez.
Csaba papa fejében a "Soha többet nem jövök fel még egyszer!" mondat kiabált, majd később üvöltött véget nem érőn, s néha átváltott a "Csak ezt a napot éljem túl!" felkiáltásra, miközben a közeli büfé árnyékos kerthelységében ülők hűvös söreit nézte megbabonázva a magasból.
Aztán csak eltelt a nap, a borravaló is dukált és még valami:
- Csabesz! - lépett hozzá Elemér ravaszkás mosollyal a bajsza alatt - Venni fogunk
egy saját emelőkosaras gépet és kellene nekünk egy jó sofőr. Gondolkozz rajta,
volna-e kedved nekünk dolgozni.
Aha! Nemrég még azt mondta magának: "Soha többé nem megyek fel!", most meg azon kell gondolkodjon, akarja-e ezt csinálni hosszú éveken át?
A racionalitás látszott győzni az érzelmek felett, mert azonnali kérdéssel vágott vissza:
- Mennyit tudsz fizetni?
- Még ki kell számolnom. - felelte Elemér.
- Ha tudnád a mostani fizetésem dupláját adni (nem aprózta el a srác) akkor oké, egyébként nekem nem éri meg váltani.
- Meglátjuk!

Pár hét múlva már az új kosaras kocsiért mentek Egerbe.
Közvetlenül a gépátvétel előtt ismerkedett meg Annával, a főnök feleségével. Gyorsan kiderült, hogy vele is egy hullámhosszon vannak, ha nem hullámabban mint Elemérrel.
Elemér nagyon erősen tudott bevonzani és megteremteni - kapcsolatokat, munkákat, lehetőségeket. Anna a racionális fej mellett volt a szív és a szeretet ember. Nagyon jól összeilletek. A frissen házasodott Csaba számára ők voltak a követendő példakép.


Átvették a gépet és csak úgy rendszám nélkül elindultak hazafelé a 250 km hosszú útra. Akkor még lehetett ilyet, a kontrollrendszer nem jött még ki annyira itt Magyarországon, mint az ezt követő évtizedekben.

Komponálás

Noha korábban egyéb apropóból már többször is megjárták ezt az útvonalat, most mégis, minden erőfeszítés nélkül sikerült nekik eltévedni erről az egyszerűnek tűnő útvonalról. Kisvártatva egy folyó keresztezte útjukat, amelyen komp vitte át a járműveket a túlsó partra.
Beálltak hát a sorba, ahol néhány jármű várakozott csak a beszálláshoz. Hirtelen egy Wartburg jelent meg valahonnan hátulról, aki nem wart, azaz nem várt és bevágott eléjük. A révész mondta a kelet-német jármű volánművészének, hogy először ennek a nehéz gépnek kell felmenni mert ez kicsi komp és a többi csak utána mehet fel. Persze a révész akár a kipufogónak is mondhatta volna az utasításait, merthiszen a Wartburgos azonnal felhajtott a kompra. Ezek után természetesen a 16 tonnás kocsi nem tudott középre beállni a kétütemű közlekedési eszköz miatt, hanem csak az egyik oldalra. Így egy erősen jobbra lejtő vízi eszközzel szelték a habokat a semmiből előbukkant folyón.

Partot érés után a komp lehajtója szinte derékszögig lenyílt az egyenetlen terhelés miatt, s ezáltal Wartburgosunk kelepcébe került - nem bírt lehajtani mert fel akadt volna kocsijának az alja, és mérleghinta módjára billegett volna azon.

Nem Wartburg és nem Liaz, de legalább komp
Nem Wartburg és nem Liaz, de legalább komp

Így persze a Liaz gyártmányú MP-22 típusú emelőkosaras felépítménnyel szerelt gépjárműnek kellett először elhagyni a (ha nem is süllyedő, de mindenképpen túlterhelt) vizi eszközt. Csaba nem tudta szabályosan, félsrégelve elhagyni a kompot, ahogy azt tenni szokás, hiszen a személyautó útban volt. Ezért erősen jobb oldalra kényszerülve gurult le a partra, ami által a hátsó kerekek egyszerre hagyták el a kompot. A komp, a teherautó leérése után, megszabadulva kellemetlen terhétől, több mint egy méterre felugrott a levegőbe, majd néhány utórengést követően nyugodott csak meg, s tért vissza az alaphelyzetébe. Wartburgos barátunk ezt látva talán érezve, hogy miatta van e kellemetlenség, átgurult az immár egyenesre simult lehajtón, s partot érve, bősz kék füstfelhőt hátrahagyva elviharzott.

- Mondtam én, hogy nehéz ez a járgány! - bizonygatta igazát a révész, amelynek valóságtartalmával természetesen senki sem vitatkozott.

- Most már legalább én is tudom. - válaszolta Csaba papa, aki a kalandos utat követő pár nap elteltével át is igazolt Elemér cégéhez, a GÉFÁ-hoz, amely mozaikszó a gépesített favágás kifejezésből állt össze.

Noha kétszer annyit nem kapott mint korábbi cégétől, még mindig többet mint a már régebb óta ott dolgozó újdonsült kollégái. Ez némiképp keserű szájízt hagyott benne, de nagyon nem akart belenyúlni ilyen cégvezetéstechnikai belügyekbe.

És miért vágják ki a fákat? 

A nagyapa ekkor eszmélt rá, hogy unokái várják a választ, amire még nem felelt nekik

  • Igen, akkor ismertem meg favágókat és akkor eszméltem rá, hogy mit és miért kell kivágniuk.
  • És miért vágják ki a fákat? - kérdezte az egyik puha tekintetű kis emberke
  • Tudjátok annak mindig van oka. Soha nem úgy van, hogy a favágó felébred reggel és rátör a vágy, hogy pusztítson. Éppen fordítva van. Sokszor legszívesebben semmihez sem nyúlna, csak akkor éppen nem kapna pénzt a munkahelyen és éhen halna. Mindig valami miatt kell kivágni a fát. Például feltörné a gyökere a csatornát, a járdát, a vízvezetéket a földben, vagy ki van korhadva és könnyen ki dőlhet a szélben, vagy közel van a villanyvezetékhez és megrázna valakit.
  • A fa az ráz? - kérdezte egyikük.
  • Ha oda fújja a szél az ágat a vezetékhez és az hozzáér, akkor igen. - válaszolta a papa, de ennél jobban nem akart belemenni a részletekbe.

Folytathatta volna azzal, hogy régebben amikor még jóval több vezetékék volt az alternatív energiaforrások elterjedése előtt, akkor még minden utcában volt valamilyen vezeték, akár a levegőben oszlopokon, akár a föld alatti földkábeleken. Ezek közül is volt veszélyes 20 kilovoltos vezeték, kevésbé veszélyes 0,4 kilovoltos terített vezeték, és veszélytelen szigetelt vezeték. Az erőmű és a transzformátor állomások között húzódó, vagy a két trafóállomás közötti összeköttetést biztosító 120 és 400 kilovoltos távvezetékről már nem is beszélve.

Kis feszültség - nem ráz, nagy feszültség kicsit ráz - ha hozzáér a fa
Kis feszültség - nem ráz, nagy feszültség kicsit ráz - ha hozzáér a fa

Arra sem tért ki, hogy csak akkor rázott a fa, ha a nagyfeszültségű vezetékekhez fújta a szél az ágat, mire az levezette a földbe az áramot fatestén keresztül, merthogy a benne lévő víz félvezetővé tette a fát. Ha véletlenül valaki ebben a pillanatban ért a fa törzséhez vagy nekitámasztotta a biciklijét, azt bizony megrázta.

Persze ez nem jelentette azt, hogy minden ilyen eset halálos áramütéssel járt volna, inkább csak afféle kellemetlen csípést, izomrángást okozott a legtöbb esetben.

  • A házi áram dobozok is ráznak? - kérdezte Brigi az egyre inkább elterjedő vákuumenergia kinyerő berendezésre célozva.
  • Ezek is tudnak rázni, ha meghibásodnak vagy ha valaki bedug egy vasat a konnektorba.
  • Nem szabad semmit bedugni a falba! - mondta Merse, igazolva, hogy jól megtanulta a leckének azt a részét, ami egy 7 éves kisgyerek számára elegendő.
  • Most már nem vezetéken jön az áram, így a fák sem ráznak ott, ahol lebontják az oszlopokat. Ott már nem, de ahol még van vezeték és áram is van benne, azokat a fákat ugyanúgy vissza kell vágni, mert ők nem tudják, hogy merre szabad nőniük.
  • Ezt csináltad régen is?
  • Igen sokáig ez volt a feladatom.
  • Nem sajnáltad a fákat?
  • Először igen, de ha én nem vágtam ki őket a csapatommal, akkor kivágta más, mert rossz helyen voltak és muszáj volt tenni valamit ez ellen. Aztán később már nem sajnáltam, mert összességében láttam az összes növényt és azt találtam, hogy a fák eszén nem lehet túl járni. Ha ki is vágnak egyet-egyet, tíz meg száz nő helyettük - persze ehhez normális erdőgazdálkodás is kellett. Mondjuk én a városokban és egyéb lakott helyeken vágtam ahol szabályozva volt és engedélyhez kötött, hogy mely fákat szabad kivágni. . Amelyeket csak nyestük, azok minden évben túl nőttek rajtunk, nem győztük. A fák mintha kinevettek volna minket és mindig visszanövesztették a levágott hosszt.
A fa eszén nem lehet túljárni. Ha hagyjuk - visszanő
A fa eszén nem lehet túljárni. Ha hagyjuk - visszanő

Átalakulóban a világ

Szerettek a kemencénél ülni. Simogató meleget adott, miközben kint kellemetlen szél tépázta a fákat, letépve róluk az utolsó fennmaradt leveleiket is.
Évszázadokon át ülhettek így unokák és nagyszülők, gyermekek és öregek, miközben nagy élettapasztalatok úsztak át a kiöregedő lélekből a friss, tapasztalni és megérteni vágyó gyermeki lénybe.
Olybá tűnik, mintha a városi élet vibrálása nem engedné meg a lelkek ilyen mély kapcsolódását, mint ahogy a gyorsan forgó ventilátor is messze elpattintja a rádobott kavicsdarabkát.
Itt a tanyán azonban megállt az élet. Bár az elektromosság jelen van, mégis minden azt a régmúltat idézi, amikor még számítottak igazi emberi értékek és kapcsolatok.
2039-et írunk, mégis mintha a múlt térne vissza azzal, ahogy egyre másra tűnnek el az elektromos vezetékek, aminek jótékony következményeként a természet is begyógyítja az ezek működéséhez eleddig szükségesen kivágott sebeket. Az erdők benövik a vezetéksorok miatt kivágott nyiladékok helyei, és az utcákon is érezhető, hogy nagyobb szabadságot kaptak az eddig, minden oldalról metszett fás szárú növények és egyre kevesebb helyen csúfítja el vezeték az utcák arcát.

Bár a városok továbbra is megtartották lüktető és zsizsegő élettempójukat, már a 2020-as évektől kezdődően egyre több helyen tűntek fel olyan csendes kis szigetek, ahol emberek találkozhattak feltöltődni, szellemi lelki megnyugvásra lelni.
Mind több ember előtt vált és válik nyilvánvalóvá, hogy az eddigi társadalmi berendezkedés tovább nem tartható fenn az eddig megszokott formájában és sok-sok alulról építkező csoportosulás mozgósít tömegeket a pozitív változás előmozdítása érdekében. Az emberekre kívülről ráerőszakolt eszméket felváltja a belülről fakadó felismerés, amely a természettel összhangban, a valódi lelki erkölcsi értékekre helyezi a hangsúlyt. A politika elerőtlenedő képviselői, kétségbeesetten próbálják kisajtolni az elhaló rendszerből azokat a talmi értékeket, amelyek egy bizonyos rétegnek látszólagos teljességet jelentettek egykor: a pénzt, a hatalmat, a csillogást.
Az elkülönültség oszlopai ezek, melyek a 2020-as években egyre másra dőltek össze az egységet keresők és felfedezők tisztánlátásának egyenes következményeként.

A Föld társadalma most születik újjá a béke és összhang világára, melynek fájdalmas vajúdásán még éppenhogy csak túljutott. Ezekben az években kezd megszilárdulni a többség általános igényét kifejező, alulról építkező társadalmi rendszer, amelynek elege van annak a kicsi, ámde rendkívül befolyásos rétegnek a játékából, amelyet az évszázadokon át űzött a mit sem sejtő tömegekkel. Varázslatos, már-már misztikus kapcsolat alakult ki öreg és fiatal között ezen az áldott helyen, ahol egyszerre állt meg az idő és indult végeláthatatlan szellemi utakra a lélek.

  • Milyen volt régen, amikor kicsi voltál nagypapa? - kérdezte a kis Merse.
  • Hm. Az hogy jobb vagy rosszabb, azt nehéz meghatározni. De mindenképpen más volt mint ma. Nem volt számítógép és mindaz, ami a számítógéphez köthető. Nem voltak virtuális játékok és olyan virtuális életmező, amelyekbe manapság bújnak el az emberek, hogy ne érzékeljék a valóságot. Most csak aktiválja valaki az agyhullámaira kapcsolódó ízét...
  • Neuron skennert.
  • Na azt... és máris egy másik világban találja magát. Nem mondom, ezek között van jó is. Amelyikben például utazhatsz az időben és szétnézhetsz egy-egy történelmi gócpontban, az sokban segíti az akkori kor megértését. De nagyon sok ilyen jellegű játékprogram is csak a vérengzés bemutatására megy rá, és amikor például egy csatajelenetet vetít köréd az nem igazán szép...
  • Nekem anya nem engedi, hogy bemenjek ezekbe a szkennekbe. - vág közbe Brigi.
  • Igaza is van. Nem tesz jót a gyermeki léleknek.
  • Te mivel játszottál amikor ezek még nem voltak.? -teszi fel a hét éves emberpalántához képest komoly kérdést Merse.
  • Például műanyag katonákra lőttünk befőttes gumival. - sütötte le szemét a nagypapa, mert előre érezte a felcsattanó gyermekkritikát a tarkóján, ami persze nem váratott sokáig magára.
  • De nagyapa! Te azt mondtad, hogy ne játszunk se rpg se ránk vetített harci játékot! És közben te is azzal játszottál?
  • Nos... Azért nagyon nem mindegy, hogy egy bábu dől fel, vagy 100%-os élethűséggel szakítja véres cafatokra melletted egy gránát a játékostársadat. Ezek az újak meg már a fájdalmat is tudják szimulálni, ha megsérülsz, hát az gyönyörű! Az aztán nagyon kell! - mondta igen rosszallóan a papa.
  • Én nem szoktam erősre állítani, mert akkor nagyon félek attól hogy eltalálnak. - védekezett a kis Merse.
  • Ajj, de nem kellene ilyennel játszanotok!.. Szóval hogy mivel játszottam még régen? Nyáron, amikor kint voltam a tanyán az én nagyszüleimnél, a homokba ástam kézzel egy lejtőt és pici almákat gurítottam le rajta. A pályát úgy csináltam meg, hogy visszaguruljanak az almák hozzám. Nomeg sokat olvastam. Winnettou, Tüskevár gondolom nem igazán ismerős nektek.
  • Hát nem.
  • A Tüskevár arról szól, hogy egy városi gyereket a szülei odaadnak a nyári szünetben egy Matula bácsi nevű emberhez, aki egy szép nádas, vizes mocsaras helyen csősz, azaz vigyáz a vadvilágra. A fiú itt sok mindent megtanul az életről, aközben, hogy az életet figyeli. Én például nem szerettem a halászlét ez a könyv előtt, de amikor leírják, hogy ők hogyan főztek egyet bográcsban, ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy én is megkóstoljam. Mondtam anyámnak úgy 10 évesen, hogy szeretnék halászlét enni, mire ő háromszor is megkérdezte, hogy mit mondtam. Merthogy előtte teljesen hiábavalón kínálgatta nekem.
A 23-szor olvasott mű
A 23-szor olvasott mű


Azok a sorsfordító apró mondatok...

Bizony, sokszor elég egy apró mondat, hogy egy teljesen más irányba indítson el, mint amelyen éppen vagyunk. Amint az történt öreg sofőrkollégája szavait követően is: "Még borravalót is adtak..." 

GELKA - A nagyapa első munkahelye a '80-as évek elején
GELKA - A nagyapa első munkahelye a '80-as évek elején

Meglehet, hogy élete teljesen más fordulatot vesz, ha akkor azt a mondatot nem hallja. Talán nem segített volna semmit Eleméréknek, ők pedig talán nem is hívták volna újra és persze az állást sem ajánlják fel neki.
Mi felé terelte volna akkor a sors? Háztartási kisgépszereléssel foglalkozna, ahogy azt tanulta?
Szinte hallja a fejében, amint unokái megkérdezik:: "Volt hozzá érzéked papa?"
Bizony nem volt.
Ez persze azonnal felvet egy sor újabb kérdést. Mennyire a saját döntéseink határozzák meg a jövőnket, és mekkora annak a mértéke, ami szerint engedelmeskedünk egyfajta sorserőnek?
Van másik ilyen sorsformáló behatás is, mely megesett a papával:

"Isten? - Micsoda badarság!"

Kötelező katonai szolgálatát töltötte egy nem túl feszes laktanyában. Túl volt az alapkiképzésen és gumiként (az a fajta katona, aki a második időszakát tölti az akkor szokásos 3 x fél évből) várta a kopaszok bevonulását. Meglepetésére teológusokat is soroztak be hozzájuk, többüket az ő körletébe. Pont hozzá, aki harcos ateista volt, aki nem értette, hogy lehet egy ilyen fejlett és modern világban olyan bugyuta babonákban hinni, mint Isten, akit/amit még senki sem látott - azaz tehát nincs is.

Úgy vélte alaposan körbejárta a témát, szakavatott lett a kérdésben. Ekkora élettapasztalattal (20 éves volt ekkor) bárkinek bebizonyította (!?), hogy ez az Isten dolog bizony kamu. Összecsapott a teológusokkal is. Egyikük különösképpen türelmes volt vele és hosszasan válaszolt a már unásig hallott, jól ismert kérdésekre.

  • Ha már van ez az Isten akkor miért engedi a háborúkat?
  • Azért mert megteremtette a világot, benne az embert, és szabad akaratot adott neki. Megvan az ember lehetősége, hogy háborúzzon, de arra is, hogy síkra szálljon a béke mellett. Isten nem szól bele, mert az ember ezen döntéseiből tanul és lelkileg sokat gazdagodik.
  • Hát ezt nem nagyon értem, és nem is győztél meg vele. - akadékoskodott az ifjú Csaba.
  • Nem baj, ha még nem érted.

A párbeszéd tovább folytatódott, de Csaba részéről mellőzte a megértő konklúzió kialakulásának bármely formáját is.
Ez csak évekkel később jött el, amikor az elejtett gondolatmagok kikeltek és növekedésnek indultak benne.
Leendő felesége ajánlotta fel a templomi esküvő lehetőségét, amire adott reakcióját könnyű kitalálni. Kézzel-lábbal tiltakozott, Aztán valamiért mégis belement és eljárt a ceremóniát megelőző tanfolyamra.

A legmélyebb hatást az gyakorolta rá, hogy az úgynevezett szent emberek olyan természetességgel beszéltek Istenről, mint akár egy csillagász a kvazárokról és a fekete lyukakról, melyeknek a létezéséhez éppúgy csak közvetett jelek által juthatott el, mint Istenhez az őt keresők.
A kérdés ismét felcsenghet:
Ha akkor ott a seregben nem hallja meg azokat a gondolatokat, akkor talán élete is más fordulatot vesz? Ki tudja milyet? Mindezek a gondolatok csak a papa fejében kavarogtak, de ezekhez kapcsolódva folytatta unokáinak a visszaemlékezéseket egy újabb történettel.

  • Amikor óvodába jártam, egyik kispajtásom azt mesélte nekem, hogy reggel beleejtette a vajat a kakaójába. Micsoda egy lehetetlen helyzet! Ám bennem elindított egy fantáziaképet, hogy milyen finom is lenne a kakaó ilyen sok vajjal. Persze sok évig erre nem kerülhetett sor, hiszen ki hallott már olyat, hogy tömény vajjal a kakaót! De felnőttként rendszeresen rengeteg vajjal eszem a kávémhoz a pirítóst. Kérdés, hogy ha az a kis srác akkor ott az óvodában nem nyögi be azt a mondatot, akkor is így enném a mindennapi vajaimat?

A gyerekek szótlanul néztek rá. Nem feltétlenül értették, hogy ezen a nem túl korszakalkotó kérdésen miért kell ennyit gondolkodni?

Vége az I. fejezetnek
Vége az I. fejezetnek

II.fejezet


Van mit felújítani

A tanya, első találkozáskor
A tanya, első találkozáskor

Egyszerű kis tanya volt az övék, de nagyon szerették. Kevés pénzből pofozták helyre, pedig igencsak leharcolt állapotban volt, amikor rátaláltak a 2015-ben. A tető több helyen beázott, a kémény le akart dőlni - amit jól mutat az a tény is, hogy a lebontásához semmilyen kalapácsot nem kellett használni, elég volt kézzel leszedegetni a téglákat. Az épület toldata egy utólag kialakított fürdőszoba és műhely volt, ami nem sok híján magától is összeomlott volna és olyan alacsony belmagassággal bírt, hogy derék Csabánknak hétrét kellett görnyednie, ha bemerészkedett valamiért. Így persze legalább gyakorolhatta az alázatot is.

Kád az aládúcolt fürdőszoba (szerűségben)
Kád az aládúcolt fürdőszoba (szerűségben)

Az épület legerősebb pontja egy szintén utólag beépített fürdőkád volt, amit a bontásra önként jelentkező kollégája több mint egy órán át kloffolt, mire ki tudta zökkenteni stabil helyzetéből. A srác híres volt hatékony rombolási technikájáról, mely érdemet némiképp beárnyékolta az a tény, hogy ő akkor is tudott bontani, ha egyébként arra semmi szükség sem volt. Ennek illusztrálására álljon itt egy szösszenet:

Jakab

Jakab is a GÉFÁ-nál dolgozott a 2010-es években. A cég emelőkosaras járműveit, teherautóit egy akkora garázsban tárolták a telephelyen, ahol ügyesen beparkírozva éppen elfértek.

Karbantartási nap volt, vagy éppencsak korábban értek be a napi munkából, ezért az egyik dolgozó - Pista bátyánk - ügyesen kicserélte valamelyik kosaras kocsin a tolatólámpát, mely korábban a nyesések által lepotyogó gallyak áldozatául esett. Istvánunk készült visszarakni a műhelybe a beavatkozáshoz használt csavarhúzót, amikor Jakab, a műtéten éppenhogy csak átesett jármű hátuljánál haladt el, kezében a mintegy 3 méter hosszúságú magassági ágnyesővel. A szűkös helyen történő átkelés alapos munka elé állította Jakab barátunk bontási munkákhoz rögzített érzékszerveit. Míg a többi kolléga 100-ból 100-szor hozta a hibátlan eredményt, addig Jakabunk bámulatos ügyességgel sodorta le a még friss, meleg tolatólámpa búráját, maradandó károsodást okozva ezzel a világítótestnek és alapos káromkodást előcsalva vele Pista bátyánk ajkáról.

A többi kolléga is körbeállta az áldozatul esett lámpát, melynek testéből fájdalmas sebekkel határolt szofita izzó küzdött a megtépázott foglalatban a kiesés ellen.

  • Meg sem lepődök! - így az egyikük.
  • Ezzel meg mi történt? - csatlakozott be a másikuk.
  • Szerinted?
  • Jakab?
  • Ki más?!

Fájdalmas mementóként még sokáig hordozta a kosaras jármű rövid életű törött alkatrészét, felvállalva ezzel egy rendőri ellenőrzés során kiszabható bírság lehetőségét is.

  • Minek cseréljük ki, amíg Jakab még itt van a cégnél? Ebben legalább már nem tud kárt okozni.

A tanya bontásra szánt épületeihez viszont kiválóan lehetett alkalmazni Jakab különleges érzéken alapuló szaktudását - fáradhatatlanul és tévedhetetlenül távolította el az elkülöníteni szánt elemeket. Kivéve azt a fürdőkádat, amelyet a későbbiekben szerettek volna újra felhasználni.

A vehemens ütéssorozatot ugyanis az sem úszta meg fájdalmas sebesülés nélkül, ami így egy egészséges felületen tüntette el, jó tenyérnyi helyen a zománcot róla. De sebaj, így legalább jól rozsdásodik és fürdéskor felsérti az ember hátát. Ugyan! Kihívások mindig kellenek, és nem lehet kivétel ez alól a tisztálkodás sem.

Áthidaló megoldásként Csabáék kinti fürdőszobát rögtönöztek a nyári napokra, s így nem kellett kidobni a vörösesbarna monoklit viselő elnyűtt fürdőalkalmatosságot.

Nyári - kinti fürdőszoba
Nyári - kinti fürdőszoba

Végre nem szól bele senki

Később ujjáépítették a fürdőszobát és műhelyt, kerítést vontak a tanya köré, felújították a tetőt és elkezdték kialakítani a kertet is, ami Csaba kedve szerint egy ligetet is eredményezett végre, nemcsak veteményest. Többször hangoztatta, hogy szeretne végre ültetni, nevelgetni, alakítgatni fákat, nem csak kivágni.

A kezdeti években csak a 120 Kv-os távvezeték oszlopa magasodott ki a kert mögül
A kezdeti években csak a 120 Kv-os távvezeték oszlopa magasodott ki a kert mögül

Munkája során mindig utasították erre. Meglehetősen bele is fáradt a mások által diktált elképzelésekbe: "Ezt ezért vágd ki, azt azért...", úgyhogy amikor egyik-másik tanyalátogató vendégük javaslatot tett arra, hogy csapják ki ezt, vagy azt az akácfát, akkor a válasz pörölyként csapott elő ajkából:

  • Biztos nem! Ott jó ahol van!
  • De hát, ránő majd a tetőre...
  • Akkor majd levágom azt a néhány ágat, ami zavar!
  • De úgy nézem útban is van...
  • Kikerülöm! Nekem ott tetszik ahol van.

Felesége Mira mama (akkoriban még csak Mira) is támogatta férje nézőpontját, aminek köszönhetően a tanya vásárlását követő néhány év múlva már igen buja növényzet vette őket körül.

Szerettek elbújni.

Mindenre figyelni kellett a munka során

Emberek mindenhol
Emberek mindenhol

Csaba azt mondta, hogy ő mindig a kirakatban van, hiszen fát soha nem egy eldugott szobácskában vágnak, hanem az utcákon, tereken, belvárosban, figyelő szemek kereszttüzében. 

Mindig meg kellett felelni a megrendelő elvárásainak, a főnök feltételrendszereinek, a munkavédelmi előírások által támasztott követelményeknek, figyelve arra, hogy a közterület felügyelet és a rendőrség se találhasson kifogást az általuk elfoglalt utcarészlet helyét illetően, figyelve a járókelőkre és a forgalomra, ha éppen frekventáltabb helyen dolgoztak.

Autók mindenhol
Autók mindenhol
Útban voltunk mindenhol
Útban voltunk mindenhol

Folyamatosan és körültekintően számításba venni a kosaras járműveik hatósugarába eső összes magasfeszültségű és szigetelt elektromos vezetéket, akárcsak a különféle szolgáltatók által kifeszített kábeltévé és telefon zsinórokat is. Mindeközben állandó figyelemmel kellett lenni a homlokzatot borító erkélyekre, virágládákra, klímaberendezésekre úgy , hogy a kosaras kocsi teljes gémszerkezetét és műveletek közbeni mozgását műszaki értelemben is kontroll alatt kellett tartsák. A levágott ágak semmi kárt nem okozhattak, nem eshettek rá parkoló autóra, nem törhettek be ablakokat, nem szakíthatták le az ereszcsatornákat.

Nem hibázhattak.

Nem romolhatott el semmi.

Mert ha mégis, akkor arra azonnal reagálniuk kellett, ami egyfajta állandó készenléti állapotot jelentett, megkövetelve, hogy összes idegszáluk kihegyeződjön minden apró kattanásra, fémes rezdülésre, a hidraulika rendszer és a motor megváltozott hangjára, egy apró, rendellenes mozdulatra, ami előrevetíthette a gémszerkezet, vagy a kitámasztó lábak soron következő meghibásodását, hiszen volt időszak, amikor gépeik - anyagi források híján - meglehetősen viharvertek voltak.

Még kifogástalan műszaki állapotú gépek esetében is megtörténhetett, hogy beszakad a kitámasztó láb alatt az aszfalt, nemhogy olyan beteg gépek esetén, amilyenekkel egy végtelennek tűnő időszakon át kellett dolgozniuk.

Aztán ott volt a kirakatban dolgozók - mint akár a sportolók - rémálma, a folyamatos kritika, észrevétel, jó tanács, egyéni kívánság, amely a lakóktól, járókelőktől, s úgy általában az utca emberétől jött:

  • Ne azt vágd le, hanem amazt!
  • Most ezt miért kellett levágni?
  • Megtenné fiatalember, hogy levágná a tető fölül is azt az ágat?
  • Barbárok! Hogy néz ez ki?
  • Adok égy liter bort, vág'mán lé a zegész tetejit ennek a rohatt fának! Neköm kő söpreni a levelit, a zavas önné mög!

A kivitelezhetetlen kérések egyik forrása kétségkívül a társasházak lakói felől érkezett:

Alsó szinten lakó:

  • Szedjék már le az alsó ágakat, nagyon sötét van a lakásban még nappal is! De a felsők maradjanak, kell a zöld is!

Középső szinten lakó:

  • Vágják már le ezeket a középső ágakat, nagyon beárnyékol a fa, de az alsókat hagyják, kell hogy legyen ami fogja a port!

Felső szinten lakó:

  • Dobják már le ezeket a felső ágakat, mert nagyon sűrű a fa. Mi napimádók vagyunk, hadd jöjjön be a napfény!

Ilyenkor a kollégák mit tehettek, hogy igazságosak legyenek? Feltették a fültokot, ami így nemcsak a motorfűrész erőszakos hangjától védte meg hallásukat, hanem az idegrendszerüket is, a teljesíthetetlen kívánságok áradatától, s kialakították a fát úgy, ahogy azt a megrendelő önkormányzat, vagy ingatlankezelő kérte.

Az állandó "így csináld, úgy csináld" lakossági jó tanácsok áradatának egyik sofőr kollégájuk a következőképpen vetett véget:

Sanyi az Ifával

Egy fasor nyesését követően az azt végző brigád csomókba, kupacokba rakta a levágott ágakat, amit utána Sanyi önrakodós Ifával összemarkolt és felrakott az autó platójára. Így haladt kupac kupac után. Nem is lett volna túl bonyolult a feladat, de az utca meglehetősen szűk volt, alig tudták kikerülni a szorgos munkában serénykedő gépet, melynek kezelője igyekezett minél gyorsabban haladni, hogy mihamarább túljusson ezen a frekventált helyen.

Sándorunk izzad, pakol, kocsiból ki, odaugrik a kezelőkarokhoz, a gémszerkezetet odairányítja a gallykupac fölé, a markolófejjel megragadja, emeli a mindenfelé szétálló gallyrengetegséget és próbálja a már fentlévő többi tetejére úgy rakni, hogy ne essen le, miután a kanállal elengedi.

Az autók próbálják kikerülgetni, van aki csak csóválja a fejét, van aki szidja is, amiért ez a gép elállja az útját.

De nincs mit tenni a gally itt van, innen kell összeszedni, mivelhogy a fa is itt volt, amit itt kellett levágni.

Sándorunk kapkod, próbál senkit sem zavarni, de erre egyszerűen nincs mód, az autón egyre több a gally, egyre jobban szétállnak, kicsit már le is lógnak oldalirányba, az autók egyre nagyobb ivben kell, hogy kikerüljék a súlyos málhával megrakott egykori kelet-német önrakodós tehergépjárművet.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a kezelőkarok a kocsi bal oldalán vannak a vezetőfülke mögött, így ha nem akar vakon a túloldalra nyúlkálni a gémmel, akkor szembe kell mennie a forgalommal, hiszen így kerül a gallykupac Sándorunk látóterébe.

Önrakodós autó markolja a gallyboglyát
Önrakodós autó markolja a gallyboglyát

Minden probléma persze ezzel a megoldással sem hárul el, hiszen amikor felteszi a sokadik kupacot, akkor - alacsony növésű emberként - a hatalmas boglya eltakarja a szeme elől azt a területet a kocsi platóján, ahová le kellene tennie az aktuális markolást.

Hogy Sándorunk boldogsága teljes legyen, mindezt egyedül kell csinálja, plusz ember nincs mellette, hiszen a cégnek spórolnia kell (!?). Ezért gyorsan átszalad a másik oldalra, hogy megnézze, nem gördül-e le a kupac az autóról miután szétnyitja a kanalat, hisz azzal végleg elzárná az utat, vagy rosszabb esetben éppen egy elhaladó E osztályos kabrió Mercedes utas ülésén landolna a rakomány fele.

Gallykupac fönt, gurulna előrébb, szemben a forgalommal, ami persze szinte lehetetlen a folyamatos kocsisor áramlása végett - plusz ember aki irányítaná a forgalmat, mint tudjuk nincs.

Sándorunk ül az autóban és feszülten várja a lehetőséget, hogy a 15 méterre fekvő következő áldozata mellé állhasson. Tombol a nyár, kint 30 fok, a fülkében 51.

Végre sikerül! Talán 10 másodpercig nem jött autó, előreállt, már csak 37 kupac és pontosan ennyi átállás van hátra.

Sándorunk kiugrik a fülkéből, megragadja a kezelőkarokat, és máris fogja, ropogtatja a szerteágazó celtis levigata (magyar hangja ostorfa) ágakat, melyek közismertek rendkívüli rugalmasságukról. Amint elengedi a kanállal, akárcsak az emlékező fém, a kupac is azonnal visszanyeri eredeti alakját és méretét, és azonnal szétdobja magát a kocsi tetején, akár egy jól képzett örömlány.

Sanyi barátunkat ebbéli küzdelmében éri egy mindenhez értő autós sürgető tanácsa, aki klímatizált járművéből kiszólva látja el nélkülözhetetlen instrukciókkal.

  • Ne úgy fogd már meg azt a kupacot ember! Ha jobban összeroppantod, akkor a másikat is hozzá tudod fogni! ...Amúgy is tehetnéd...beakadtál a telefon vezetékbe...közelebb is állhattál volna a járdához...

Sándorunknak ekkorra már elege lesz. Feldúlva bár a viszontagságos körülményektől, mégis nyugodt léptekkel odasétál az autóshoz, s a következő, teljesen váratlan kérdést szegezi neki:

  • Maga szerint kitől kapom én a fizetést?

A jármű vezetőjét meglepi a kérdés, kicsit gondolkodnia is kell, aztán magázásra váltva habog valamit:

  • Kitől...? Mi...? A fizetését? Nyilván ... a főnökétől...
  • Na. Hát akkor az ugasson neköm! - mondja higgadtan alacsony kis barátunk, majd visszasétál a teherautójához és továbbfolytatja embert próbáló munkáját.

Kirakatmunka

A tanyán csend volt és senki nem szólt bele abba, hogy Csabánk éppen mit csinált, vagy éppen mit csináljon. Nem szeretett a kirakatban lenni. Talán a munkájából eredő kényszerű kitárulkozottságból lett elege, abból, hogy minden arra járó ember nézi, és véleményezi cselekedeteit. Egyik kollégája a sokadik lakossági instrukció után azt mondta:

  • Apám, ebben az utcában mindenki erdészmérnök!

Úgy általában elbújós tipus volt. Már a nagyszülei tanyáján is folyton bunkereket épített gyerekkorában ahol napközben meghúzhatta magát a kíváncsi szemek elől.

Egyedüli gyerek volt, így testvér nem zaklatta, a nagyszülők is kint dolgoztak a földeken, szülei a városban, amíg ő vakációját élte a földi mennyországban a dél-alföld egyik szegletében, a "kövesút" melletti tanyán.

Gyerekkori mennyország, Csaba nagyszüleinek a tanyája
Gyerekkori mennyország, Csaba nagyszüleinek a tanyája

Még ilyen nyugodt körülmények között is el akart bújni, pedig soha senki nem abajgatta, békés gyerekkora volt.

Mért kellett, hogy a sors ilyen sok konfrontációval járó foglalkozás felé terelje? Vannak embertipusok, akik kereskednek, egyezkednek, véleményeket ütköztetnek, a kirakatban vannak és még jól is érzik magukat ebben.

Ő nem ilyen volt.

Vége a II.fejezetnek
Vége a II.fejezetnek

III.fejezet

Bénultság a tehetetlenségben

Csaba különös meghasonlásba került a 2010-es évek vége felé, amikor szembesült egy olyan országszintű rendszer működésével, mely a világ minden részén, más formában ugyan, de egyszerre volt jelen.

A társadalmi berendezkedés egyik alappillére a törvénykezés, és ezen belül a határozathozás volt az, ami Csabánkat elgondolkodtatta, lehangolta, felmérgelte, felingerelte és végül mozgásba lendítette.

Bahá'i hívő lévén kötelessége volt elfogadni az ország törvényeit, ahogyan a világ minden hívője is ezt kellett, hogy tegye a saját országában, akármilyen szembetűnően rossz is volt az a törvény.

Hitük alapját egy Bahá'u'lláh nevű, perzsa származású ember tanításai képezték, aki az 1800-as évek második felében munkálkodott, s akiben Isten erre a korra rendelt Megnyilvánulását tisztelték (és tisztelik mind a mai napig) és akinek fő tanítása az egység volt.

Ennek az egységnek az elérésére szólított fel a legkisebb szinttől kezdődően, mint például a család egysége, egészen a nemzetek és népek egységéig.

Azt hirdette, hogy a világ fejlődése nem haladhat tovább ezen alapvető lépés megtétele nélkül.

Felszólított ugyanakkor arra is, hogy az igazságtalanságot semmiképpen se hagyjuk szótlanul, hanem javító szándékkal és csakis békés eszközökkel tegyünk lépéseket annak felszámolására.

Csabában, ahogy akkoriban nagyon sok jóérzésű emberben itt alakult ki egyféle tehetetlenség a méltánytalanságokkal szemben, ami egyúttal erős változtatási kényszert generált, a fennálló rend ellen.

Az ország törvényeket hoz és az abban tevékenykedő embereket elrejti a megoldandó probléma elől, hogy így mindig személytelen lehessen és mindig elmondhassák: "Ez a szabály! Én csak tettem a dolgomat!"

Így mindig el lehetett határolódni attól a ponttól, amikor már elő kellett volna venni a józan emberi értékeinket, az empátiát, a kompromisszumkészséget, a segíteni akarást, a megértést, és olyan döntést vagy határozatot hozni, ami nem gépiesen teljesíti a hatalom által diktált akaratot, hanem megfontolja az egyén szerepét és felelősségét abban az adott döntésben.

Ahogy a világon sok irányzat és vallás hiszi, hogy életünk nem ér véget a földi létezéssel, hanem továbbhalad a párhuzamos dimenziókba, magasabb rezgésű tartományokba, és arról is meg van győződve, hogy tetteinkért nemcsak itt vagyunk felelősek, hanem majd ott is el kell számolnunk velük ... nos, akkor meg is érkeztünk oda, hogy legtöbb ember miért nem akar hinni a túlvilágban.

Vélhetően egyféle védekezés ez a tudatalatti részéről.

" Nem hiszek ebben a túlvilági hülyeségben!"

"Nincs , tehát nem kell számolnom tetteim következményeivel, ergo bármit megtehetek.".

Pedig a lélek határokon átívelő, örökké tartó fejlődése is törvény, amelyet, ha nem ismerünk, attól még ugyanúgy vonatkozik ránk. A lényeges különbség, hogy ezt a törvényt egy nagyon magas szintű, önzetlen és szeretetteli intelligencia hozta (írta) szemben a mi világi, önző és saját hasznára megalkotott törvényeivel, melyek túlnyomó többsége csak egy kis réteg érdekeinek akar megfelelni és hasznot hozni.

20 000 Voltos vezeték a fáim helyén?!

A szegedi háznál már megszokták a nagyfeszültséget
A szegedi háznál már megszokták a nagyfeszültséget

Csabánk lebénultsága akkor domborodott ki, amikor a helyi áramszolgáltató el akarta vezetni a középfeszültségű hálózatot a tanyájuk szélében, a lakóépülettől néhány méterre. Ez 20 000 voltos feszültséget jelent, ami jól ismert szegedi házuknál is, hiszen az már születése előtt ott terpeszkedett, későbbi ágyhelyétől 6-7 méterre.

Amikor a tanyát vették, fontos szempont volt, hogy az mentes legyen az elektroszmogtól, s bár a kert végében 120 000 voltos hálózat fut, mégis azt mondták, hogy az még elmegy . Lényeg, hogy itt elöl vannak fák, szemben egy kiserdő a nagyerdőben, és csak egy szerény 400 voltos vezeték nyomul benne békésen.

Csabánk egész életében másoknak engedelmeskedett. "Itt vágd ki, azt nyesd le, ne úgy, amúgy!" A helyi áramszolgáltató is ezt követelte tőle (és persze a cégétől) hosszú éveken át, de ...!

A vezetéknek mindig létezési előjoga van a természettel szemben
A vezetéknek mindig létezési előjoga van a természettel szemben

Hogy a saját portáján, saját magántulajdonán is joguk legyen megtenni ugyanezt, az már kezdte kiverni a biztosítékot nála!

A másik lehetőség az volt, hogy a földbe helyezik az erősáramú kábelt a tanyasor előtti földút alá, de az áramszolgáltató nem akarta számba venni ezt a mindenki számára megnyugtató megoldást. Költségesebb volt és ostoba adókat is kellett volna fizetni a telepítés után, így inkább a tanyasor lakóinak életterét készültek drasztikusan megváltoztatni derékba vágott fákkal, kiirtott fasorokkal és ezeknek ismétlődő, évről évre történő vagdosásával, hiszen a természet vissza akarja követelni ami az övé, a fák újranőnek.

A papa talán visszakapta volna a sorstól azokat a kellemetlenségeket, melyeket ő okozott más emberek tanyájában, kiskertjében , erdejében, udvarában és talán hozzá is segített jobban megérteni a másik oldal fájdalmát és a kényszerű beavatkozások által kiváltott tehetetlenség érzését.

A fatulajdonos reakciói

A munkája során, amikor épp kezdtek hozzáfogni egy nyeséshez, vagy fakivágáshoz a vezeték alatt/mellett, temérdekszer hallotta emberektől:

  • Ne nyúljanak hozzá a fáimhoz!

A válasz egy jól kialakult, az évek során tökélyre fejlesztett szabványszöveg volt, melyet ő is és a kollégák is rendre alkalmaztak:

  • Ez egy 20 kilovoltos vezeték, aminek a védőtávolsága a szélső vezetőtől számított 5 méter. A vezeték alá pedig 4 méternél magasabbra növő növényi kultúra nem is ültethető. Egyébként is a vezeték útjába eső fák, bokrok ágait az ingatlan tulajdonosa köteles maga eltávolítani.

Ilyenkor két lehetőség adódott. Vagy megbékélt a lakosság, és kérte, hogy csak finoman nyúljanak bele a növényzet életébe, vagy dühödten legyintett és fortyogó belső feszültségtől kísérve otthagyta a munkásokat, esetleg indult a vasvilláért, melynek segítségével kívánta nyomatékosítani tiltakozását.

Az ember első reakciója tudat alatt is a területvédelem, amit rögtön utána az igazságosság követelő érzete kísér.

Ez teljesen normális dolog. Nem volt ez másként régen sem, és nem más ma sem, azonban a nagy kollektív ébredés, ami már a 2010 évek végétől kezdődött sokban segít nyugodtnak maradni vitás esetekben is, mert az emberek hamarabb meglátják az összefüggéseket az események között, megoldást keresnek látszólag ellentétes érdekek vitás esetei között és ... sokkal kevésbé önzők!

Hogyan volt a rendszerváltás előtt?

Magyarországon 1989-ig szocialista rendszer volt.

Az áramszolgáltatás és úgy általában a közműhálózatok tekintetében e rendszer előnye az volt, hogy bármerre vezethették a vonalakat, mert minden az állam kezében volt. A mezőgazdasági csoportosulások, azaz termelőszövetkezetek (melyeket a köznyelv Tsz, téesz, téjesz, téjeszcsé néven ismert és mondott), éppúgy az állam tulajdonában voltak, mint az erdők, az utak, és a szántóföldek között tekergő földutak.

Mindegy volt hát, hogy merre vitték a vezetékeket, úgyis állami tulajdonon ment át, ha meg közben beleesett egy-két tanya is, hát kit érdekelt? Akkoriban nem sok beleszólásuk volt ilyesmibe az embereknek. Arról nem is szólva, hogy az '50-es évektől kezdődő nagy villamosításoknak mindenki örült és boldogan kurjongattak a parasztok egymásnak:

  • Gyün a villon Béni sógor! Vezeti a téesz!

  • Gyün biza, monta a téeszelnök, beszétem vele!

  • Csak há', kikő vágni a fájimat a rosseb aki mögöszi, dehá...

  • Ááá haggya mán,kit érdeköl az a pár nyüves fa, maj kinyőnek mögint!

  • Há mongyuk kinyőnek.


Aztán elkövetkezett a rendszerváltás, ami után egy érdekes egyvelege jött el a jogállamiságnak és a még nem teljesen eltűnt szoci rendszernek.

Hirtelen mindenkinek joga lett mindenhez, elkezdtek kártérítéseket követelni a gazdák egy-egy magánterület kisajátításáért, ha éppen arra akarta elvinni a szolgáltató a vezetékét, de még mindig a korábbi megoldások voltak gyakorlatban: húzták a drótot keresztül kasul mindenfelé.

Folyamatosan vette át az ország a nyugat európai mintát, mely szerint már csak az út/ földút mentén lehetett elvezetni a "zsineget", hogy az mindig megközelíthető legyen a karbantartás szempontjából is.

Ezzel el lehetett kerülni azt, hogy a hálózat karbantartó csapat, egy zárt udvaron található oszlopon akarjon szigetelőt cserélni úgy, hogy közben nincs otthon senki aki beengedné.

Hiszen mit tesz akkor egy karbantartó, ha nincs otthon senki, aki beengedné őt az udvarba?

1. Ha bemegy:

Hiszti van, amikor hazaér a tulaj

  • Hogy képzeli, hogy bejön a magánterületemre! Feljelentem! Ezt nem ússza meg szárazon!

2. Ha nem megy be:

Nem tudja kicserélni a törött szigetelőt pl. a kisfeszültségű hálózaton, így az továbbra is zárlatot okoz. Nem lesz villany az egész soron, sok ház sínyli meg az üzemzavart. Jönnek a szomszédok:

  • Nincs villany!

  • Tudom, de nem mehetek be magánterületre! - így a szerelő.

  • De akkor most mi lesz? Kiolvad a mélyhűtőm, oda lesz a hatvan kiló marhalábszár meg a hurkakolbász! - sápadoznak tovább a szomszédok.


A favágók esete más volt.

Ha egy vezeték bent volt a kerítéssel övezett magánterületen és alá, fölé, oldalához voltak nőve a fák, attól az még működött, a levágásukra tett bármilyen kísérlet sok esetben, csak erős meggyőzés által volt lehetséges, ha a tulaj otthon volt.

  • Maga sem szeretné, ha üzemzavart okozna ez a néhány fa!

Vagy:

  • Nekünk az is jó, ha maga csinálja meg!

Vagy:

  • Majd megbeszéli a szomszédokkal, hogy maga miatt nincs villany!

Ha pedig nem volt otthon senki, akkor a magassági ágnyesővel benyúlkáltak a kerítésen ameddig elérték a vékonyabb, felnyurgult suhángokat, vagy kosaras kocsival beemelték magukat a kert légterébe, és levágták azt, amit így elértek...

Magassági ágnyeső - A földről is messze elér
Magassági ágnyeső - A földről is messze elér

Vissza a tanya előtti vezetékhez

Csaba nagyon jól tudta azt, hogyha ő és a tanyasor lakói hozzájárulnak a középfeszültség elvezetéséhez közvetlenül az épület és a kerítés előtt, akkor az azt jelenti, hogy onnét kezdve tűrni kötelesek nemcsak a telepítéskor akadályt képező fák kivágását, de az évről évre növekvő hajtások rendszeresen ismétlődő nyesését is.

Ennek illusztrálására lássuk a következő esetet:


Éves, szerződés szerinti vonalbejárásuk során, ahogy az a gyakorlatban lenni szokott az ilyen jellegű kivitelezőknél, az alállomástól (ami egy transzformátor állomás) indulva haladtak végig a nyomvonalon. Végigvizsgálták, hogy hol nőtt bele növény a vezetékbe és ahol nem volt meg a kellő távolság fa és drót között, ott azonnal brummogni kezdett a fűrész.

Ez hetekig tartó hosszadalmas folyamat, míg minden vezetékszakaszt végigjártak egészen a legutolsó tanyáig ami még rá van kötve erre a hálózatra.

Egyik napon egy új telepítésű szakaszhoz értek, mely egy tanyasor előtt volt elvezetve. Fent a középfeszültségű primer suhant, alatta pedig a kötegelt szekunder.

Ez annyit jelentett, hogy míg az alsóhoz akár hozzá is lehetett érni az emelőkosár gémszerkezetével, mivel ez a vezeték szigetelve volt, akár egy házi használatú hosszabbító zsinór, amit például az elektromos fűnyíróhoz használunk minden nyári hétvégén (vagy ... kéthetente ... vagy ... havonta, de akkor már nagyon átkozzuk a lustaságunkat, mert a magas fűben szinte képtelenség taszigálni a gépet), addig a felső vezeték csupaszon meresztette magát és szórta maga köré az életveszélyt azon lények számára, akik mégis a közelébe merészkedtek.

Például a nagyobb madarak és a kisebb favágók.

A szárnyasoknak csak akkor kellett félniük, ha széttárt szárnyukkal éppen az oszlopra szerelt kereszttartóra igyekeztek landolni, a favágóknak viszont a teljes vonalszakaszon kellett olyan ébernek lenni, mint a British múzeum képtolvajainak, akik számára az infrasugarak érintése riasztócsengő = börtön, favágóinknak a vezeték érintése = halál.

Természetesen nekik is tilos volt megközelíteni a vezetéket annak védőtávolságán belül, ami ebben az esetben 5 méter, de hát a munkát meg kell csinálni, mert ha nincs kész akkor az áramszolgáltató nem igazolja le a gallyazó partner számára a teljesítést, a favágó cég nem kap pénzt, a főnök nem tud fizetni, a melós nem tudja a gyereket etetni, a csekket befizetni, ellenben az asszonyt hallgathatja amint azt csicsergi, hogy:

  • Mikor keresel már egy nyugodtabb munkahelyet, ahol nem vagy kitéve a folyamatos életveszélynek és mondjuk rendszeresen fizetnének is?


Elérkeztek hát ehhez az új vezetékszakaszhoz, és a soron következő tanyánál egy nagy eperfát készültek megnyesni, amit a vezeték telepítése során a gazda nem engedett kivágni, hanem csak annyit vághatott le az akkori kivitelező, amennyi a vonal létesítéséhez szükséges volt. Mostanra természetesen újranőtt, és százszámra hozta a vízhajtásokat a vágási felületek mellől, Az alvó rügyek minden esetben megindulnak és minden esetben ki akarják tölteni azt a teret, ahol korábban is ők voltak.

Az időutazós sci-fikben jól ismert "tény", hogy ugyanaz az anyag nem töltheti ki ugyanazt a teret, ezért a favágó, jó időzsaru módjára ezt minden évben igyekszik megakadályozni.

A nyeső kolléga suhant felfelé az emelőgéppel, amely ebben az esetben egy alulról vezérelhető daru volt, mely rendelkezett kosár opcióval is, tehát levehető kivitelezéssel bírt. Noha biztonságos volt, mégis elég para az az érzés, amikor a kosár vízszintezését hajtotta végre az ember ott fönt, hiszen egy kis kar elforgatásával lehetett rögzíteni az emelés közben szabadon önbeálló kosarat akkor, amikor elérte a kívánt műveleti magasságot a gémszerkezet.

Vagyis: billegett.

Lengőkosár
Lengőkosár

Nagyon billegett!

A kezelő lentről kereste a helyet, ahonnan jól láthatja, hogy az a szerencsétlen mennyire van a vezetéktől és mit igyekszik közvetíteni a kézjelzéseivel. Még jó, hogy ez a gép rádió távirányítású volt, szabadon mozoghatott a kezelő, kezében a kezelő egységgel, mindvégig kézben tartva a kezelés kivitelezését.

Ebbéli igyekezetében mit sem kíván jobban mint egy morgó - háborgó tanyatulajdonost, aki a kerítésen belül szította magában a feszültséget, ami fel-fel büffent benne enyhe káromkodás és lágy mérgelődés formájában, amint kifejezte abbéli kívánalmát, hogy "'Mér nem húznak el ezek a francba?!"

Amikor a kívánt pozícióba került a kosár és a favágó kolléga kiteljesedhetett az ágmentesítési folyamatban, Csaba odafordult a tőle néhány méterre álló elfojtott átkozódáshoz és beszélgetést kezdeményezett vele:

  • Tudja az a baj, hogy a vezeték mostmár itt van. Ilyenkor már nem tehetünk semmit, muszáj megnyesnünk, mert csak balesetet okoz. Látom ez új vezeték, nem kellett volna hagyni, hogy idetegyék.

  • Nem is hagytuk! Mindenki ellenezte, mégis kihúzták. - válaszolt dühödten az ember.

Erre a mondatra Csaba rendesen lefagyott, hiszen ő azt remélte, hogy a saját tanyájuknál az emberek ellenállása elég nyomós érv lesz a szolgáltatónak, hogy más megoldást keressen a fairtás helyett.

  • Nem engedték és mégis idetették?- kérdezte az embert hüledezve.

  • Így van. Pár ezer forintot fizettek, ami szinte a nullával volt egyenlő, aztán letaroltak mindent, hiába tiltakoztunk.

  • Ez azért szörnyű! Tudja én is is egy ilyen helyzetben vagyok ... - és itt Csaba elmesélte pár mondatban az egész sztorit.

A helyzet alkotta pillanatnyi reménytelenség viszont átkapcsolt benne egy régóta érlelődő gondolatot... Felmond. Ő ezt nem csinálja tovább. Elég a pusztításból, elég abból, hogy bárkinek a kénye kedve szerint drimboljon, sokszor csak azért, mert a megrendelőnek van elég pénze, hogy akármit kivágasson, de nincs elég alkalmazkodóképessége, hogy a természettel összesimulva, egy új minőséget alkotva vele együtt harmóniában éljen.

Csaba belátta azt is, hogy mennyi fájdalmat okozott már embereknek, hányszor látott zokogó nagymamát, aki két könnypatak között elmondta, hogy ezt a fát együtt ültették a nemrég elhunyt férjével ifjúi éveikben, vagy hányszor kellett kisgyereket vigasztaljon az édesanyja, mondván nem fáj a fának és hogy még jobb is neki ha kivágódik...

Vagy mit lehet ilyenkor mondani...?


Füttyögésre lett figyelmes.

A kolléga végzett az adott szakasszal és szeretett volna lejönni, de ugye... az irányítás nem a saját kezében volt. A jövője teljesen a kezelőtől függött. Ha lefelé hozta - lejött.

De, ha mondjuk rossz kart nyomott meg és nekicsapta az élő 20 000 voltos vezetéknek - akkor bizony meghalt.

Szerencsére ilyen esetek csak elvétve fordultak elő a szakmában, hiszen mindenki tisztába volt a lehetséges következményekkel, így aztán vigyázott.

Karácsony

Történt, hogy az év végi leállás előtti utolsó napon egy erdőnyiladékban nyestek. Ekkor éppen Csaba volt fent a kosárban. Szeretett nyesni. Egyrészt nem kellett hajolni, hisz egy hosszú nyelű ágnyesővel dolgoztak fent is, ami sokfelé elért. Másrészről pedig, amikor visszanézett a már kész erdőszakaszra, akkor az olyan volt, mint ami rendbe van téve, szemben azzal, ami buja és bele van nőve a vezetékbe.

Harmadrészt pedig, egy különleges technikát dolgozott ki a szakma az évek során a veszélyes közelségű ágak balesetmentes eltávolításához, mely bár sok esetben mellőzte a teljes szabályosság számos elemét, mégis szépen és biztonságosan hozta a hibátlan gallyazás élményét.


Történetünkben ez a hibátlanság némiképp csorbult, amikor a 20 000 voltos vezeték egyik kereszttartójánál vágott le néhány kisebb ágat, mely szintén ezen technika részeként szigorúan csak apró darabokban történhetett. Nagyobb ágak ugyanis a leesés kezdeti fázisában hozzáértek volna a vezetékhez és a vágást még teljesen be nem fejezett fűrészen és az ember testén áthaladva áramütést okoztak volna.

Ezt a jelenséget minden áram mellett dolgozó gallyazó el akarta kerülni, ezért dolgoztak ki használható technikákat a folyamatos munkavégzéshez.

Tilos lett volna így dolgozni?

Természetesen.

Feszmentesítést kellett volna kérni a veszélyes szakaszokra, amelyek bizonyos átfutás után valamikor le is lettek volna kapcsolva. Új kiszállás, újra odavinni gépeket, embereket, idő, kiesés ... macera. Nagyon sokszor elkerülhetetlen volt elkerülni a kikapcsolást, de hacsak lehetett megoldották anélkül.

Kockáztattak.


Csabánk szórja apróban az ágacskákat, mikor az egyik huncut kis darab megpattan és pontosan a kereszttartóra esik, míg a másik vége az élő vezetékre.

  • O óóóó...!!!

A lenti csapat felnéz, de ilyenkor teljesen tehetetlen.

Csabánk hallja amint a tőle 2 méterre lévő ágban pillanat alatt felforr a víz, süvít, majd több petárdarobbanáshoz hasonló robajt keltve elszenesedik, s végül aláhull a mélybe.

  • Hahaj! BUÉK! BUÉK! - kacagnak a kollégák lentről, látva, hogy nem történt baj és az erdőt sem gyújtotta ki, amint azt szokta tenni a nyári szárazságban a hasonló eset.

  • Zsír volt mi? - kérdezi Csaba és folytatja tovább a kaszabolást.

A lenti csapat azokat a felnyurgult vékonyabb fákat dönti sorra, amelyek a vezetékkel párhuzamosan el tudnak borulni. Általában a fák a fény felé törnek, mint a lelki-szellemi emberek, így főként az előző években kitisztított üres terület irányába teszik azt.

A gallyazóparter balszerencséjére abban az irányban mindig van vezeték, hiszen ha nem lenne, az ő létezése ebben az áramszolgáltatás dimenzióban teljesen felesleges volna.

Így az itt feltörekvő fák kivágása is erős kényszerítést kíván a kolléga részéről, melynek a képlete a következő:

A fűrészes behajkol a kívánt döntési irányba (a köznyelv úgy mondja "beékeli", holott ez a művelet az éknek a negatív megfelelője), aztán átteszi a fűrészt a fa túloldalára és megkezdi a döntővágást. Eközben, hogy a fa tényleg a megfelelő irányba akarjon elindulni, a segítő kolléga nekiveselkedik a törzsnek és teljes erejéből nyomni kezdi azt.

Ha a fűrészes meg akarja viccelni ezt a segítőt, akkor csak úgy tesz, mintha vágná, s akkor ez a folyamat rettentően megizzasztja a fa eltolást elősegíteni kívánó nyomorultat.

Ha pedig a toló ember akarja megviccelni a fűrészest, a főnököt, az áramszolgáltatót és a környékbeli fogyasztókat, akkor csak úgy tesz mintha nyomná, aminek következményeként a fa ráborul a vezetékre és vagy leszakítja, vagy enyhébb esetben csak földzárlatot idéz elő. Közben persze futásnak kell eredni, hogy a fa által levezetett áram ne érje el őket, meg esetleg a fa se nagyon boruljon rájuk.


Pista bátyánk volt lenn Jenővel. Döntögettek, borigattak.

Csaba fent az emelőkosárral, nyesegetett. A vezeték tőle 2-3 méterre, vagy éppen mikor hogy.

Fűrészhang. A fa dőlésének recsegése, majd kiabálás...

  • Nem arra megy...! Vigyázz...! Engedd, mostmár mindegy!!!

A fiúk nagyobb fába vágták a fűrészüket, mint amit a megfelelő irányba tudtak volna tolni, így az gyönyörűen megindult a vezetékre!

Kicsit oldalazva érte el a szélső vezetőt, majd a középsőt (három van ugye), durrant egy embereset, majd elkezdett lassan oldalra csúszni (már csak a szélsőhöz ért), alaposan eltolva a vezetéket az eredeti helyétől.

Csabánk látva a bespanolt állapotot, tudta, hogy azonnal felszabadul a vezeték a fa által keltett súly alól és irtózatos longitudinális táncba (keresztirányú lengésbe) kezd majd a két oszlop között.

Igyekezett a kosarat minél távolabbra kezelni a dróttól, de ez olyan gyorsan történt, hogy az egyébként sem villámsebes hidraulikus eszköz csak pár centis távolodást volt hajlandó kipréselni magából.

A fa végre lecsúszott, a vezeték felszabadult és métereket himbálózva fel-le, jobbra-balra adta ki azt az energiát amit a fa által rákényszerítve néhány másodpercre eltárolt.

Nem érte el a kosarat és nem is szakadt le az oszlopokról, mindkettő nagy megkönnyebbülést okozva a résztvevőkben.

  • Bocs! Bocs!- integetett Pista bátyánk - Kicsit benéztük! Bocsi!


De azért csak eltelt ez a nap is.

Az írás folyamatosan bővül és csiszolódik 

Időnként látogass vissza...

© 2017 Meleg Marika-Balogh Csaba Szeged
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el
emelőkosaras mesék